Főoldal

A sípálya bemutatása

A Bókay Kerti sípálya már több mint 30 éve működik a főváros legnagyobb dél-pesti szabadidőparkjában. Az utóbbi tíz évben a sídombot jelentősen bővítettük és sok fejlesztést hajtottunk végre pályán, amellyel hazánk legkorszerűbb, legjobban felszerelt mesterséges burkolatú tanulópályájává formáltuk. Jelenleg 3 lesiklópálya, két húzólift és egy mozgó járda (Wondercarpet) szolgálja ki a parkot. A pálya melletti síházban kultúrált kiszolgáló helyiségek és jól felszerelt kölcsönző várja vendégeket.

A pályák különböző meredekségűek és kialakításúak, hogy minden korosztályú és tudásszintű látogatót a megfelelő terepen tudjunk tanítani. A pálya az Olaszországból származó Neveplast nevű műanyaggal van borítva, amely a modern technológiának köszönhetően a jelenlegi mesterséges pályák közül a legjobban képes visszaadni a havon siklás érzetét. Ennek köszönhetően nem csak kezdő szintű oktatást tartunk, hanem egészen versenyző szintig tartanak edzéseket szakképzett oktatóink. Slideparkunk szintén egyedülálló, itt a legügyesebbek gyakorolhatják a Freestyle trükköket.

A síoktatásra négy éves kortól várjuk a résztvevőket, míg a snowboardozást 7 éves kor fölött ajánljuk. Felső korhatár nincsen, soha nem késő megtanulni sízni, ehhez szakképzett oktatóink, az életkori sajátosságoknak megfelelő módszert alkalmazva, biztonságos körülményeket teremtenek. Igény szerint csoportos, vagy egyéni oktatásokon is részt lehet venni iskolánkban, előzetes telefonos időpont egyeztetés alapján. Az itt elsajátított tudást az Ausztriában és Franciaországban megrendezett táborainkban fejleszthetik tovább, szintén a síiskolában megismert oktatók segítségével.

 

Friss hírek

2012-02-08

Februárban egynapos buszos utakat szervezünk különböző hazai és külföldi síterepekre. Utazás a síiskola buszával, sí és snowboardoktatás igénybe vehető. Legközelebbi időpontjaink: febr. 9. Kékestető Febr. 16. Mátraszentistván Febr. 19. Donovaly Jelentkezés a síiskolában az utazási költség befizetésével. A célpont a jelentkezők igénye szerint változhat, az utazáshoz min. 7 fő jelentkező szükséges. További részletek "sítúráink" fül alatt. Amennyiben a szükséges létszám összejön egyéni időpont és helyszín is lehetséges.


2011-12-11

TÉLI SZÜNETI INTENZÍV TANFOLYAMOK: A téli szünet ideje alatt intenzív tanfolyamokat indítunk kezdő és haladó szinten egyaránt.December 27-31-ig napi két órás oktatásokat foglal magába a tanfolyam.Az 5x2 órás tanfolyam ára 17 000 Ft, felszereléssel együtt 21 000 Ft.


2011-12-09

December 10-én délután három órától szeretettel várunk mindenkit egy közös síelésre a Mikulással. A gyermekek részt vehetnek egy házi síverenyen is ahova a legkisebbek is szeretettel várjuk.